Szabadidős tevékenység, tehetséggondozás

Asztalitenisz

Sportsiker asztaliteniszben

2020.02.27-én került megrendezésre a FODISZ szervezésében az Országos Asztalitenisz Diákolimpia döntő Kecskeméten, a Mercedes-Benz Sport Akadémián. A megmérettetésre 14 megyéből érkeztek megyei bajnokok. A megnyitón a résztvevőket Engert Jakabné alpolgármester is köszöntötte, aki elmondta, az ilyen rendezvényeken a sport szeretete mellett fontosnak tartja a verseny összetartó, közösségépítő erejét is.

Zala megye diákjai kiváló eredményeket értek él:

IV. korcsoport:

Ezüstérem- Székely Izabella (zalaegerszegi Béke Ligeti EGYMI) felkészítő: Arnóth József.

Bronzérem- Horváth Petra (Lenti, Móricz EGYMI) felkészítő: Takács Károly.

1.JPG

 

Atlétika

Megyei Atlétika Diákolimpia

Zalaegerszeg 2019.10.01.

 A 2019/2020 tanév atlétika versenyét Zalaegerszegen a Ifjúsági Sportcentrumba rendeztük. A rendezvényen a Béke Ligeti Iskola igazgatója Herold József köszöntötte a diákokat. Kámán Ferenc sportigazgató nyitotta meg versengést. Az őszi versenyen a megyéből 6 iskola csapata képviselte magát. Móricz EGYMI, Koncz EGYMI, Szivárvány EGYMI, Zöldmező EGYMI, Béke Ligeti EGYMI, és a Somssich Antal Általános Iskola. A csapatok sportszerajándék csomagot vettek át a rendezvény végén.

Eredmények a VESPA n olvashatók.

További jó felkészülést a tavaszi versenyhez az alapozó időszakban!

1.jpg

 

Bábszakkör

30 éve működik bábszakkör az iskolánkban. Hetente egy szakköri foglalkozás van. A foglalkozásokon a gyerekek elsajátítják az egyszerű bábkészítési folyamatokat. Egyszerű technikákat alkalmazunk (rajzolás, nyírás, festés, színezés, ragasztás), valamint egyszerű mozgásformákat (báb átadása, fel-le, jobbra-balra mozgatása). A szakkörre járók megtanulnak rövidebb meséket, melyeken keresztül mintát kapnak a helyes erkölcsi normákról és magatartási szabályokról. A közönség előtti megszólalás, előadás utáni taps, dicsérő szavak, versenyeredmények növelik nemcsak a félénkebb, hanem minden szakkörre járó tanuló önbizalmát, bátorságát. Kiemelt szerepet kap a gyermekek önálló tevékenysége. Nagy kihívás egy-egy műsor elkészítése, de hálás feladat, mert a nézők élvezik az előadást és mindig lehet vele sikert elérni.

1.JPG 2.JPG

 

Kölyökatlétika

Szabadidősport

Zalaegerszeg 2020. 02. 11.

A Zala Megyei Speciális Sportszövetség 2020 év szabadidősport rendezvénysorozatának első programja a KÖLYÖK ATLÉTIKA volt, melyre a megyéből 6 iskola csapata nevezett. Móricz EGYMI- Lenti, Szivárvány EGYMI – Nagykanizsa, Koncz EGYMI- Zalaszentgrót, Zöldmező EGYMI- Keszthely, Somssich Antal Iskola- Zalakomár, Békeligeti EGYMI – Zalaegerszeg. A résztvevőket Sziver Krisztina megyei verseny rendezője köszöntötte, és a rendezvényt Kámán Ferenc sportigazgató nyitotta meg. A 6 állomásból, álló programot vidáman teljesítették a kölyökatléták.

A gyakorlatok sokszínűsége, a számtalan érdekes eszköz, igazi kalanddá tette ezt a napot a megyéből érkező különböző sérülésspecifikummal élő 60 sportolónak.

A nap második felében a zalaegerszegi Jégcsarnok meghívásának köszönhetően egy új sportágat próbálhattak ki tanítványaink, a jégkorcsolyázást, amit nagyon élveztek!

A napot pizzapartyval zártuk!

Köszönjük a lehetőséget!

1.jpg 2.jpg 3.jpg

 

Labdarúgás

2019. szeptember 25-én Lentiben rendeztük a tanév első diákolimpiai versenyét

A labdarúgó megyei fordulóra 7 csapat nevezett, és versengett a dobogós helyekért.

2 korcsoportban/ III.-IV, V./ játszottak a csapatok.

A rendezvényt a Móricz Iskola igazgatója Szabóné Zakó Krisztina nyitotta meg, aki a mozgás fontosságát hangsúlyozta majd Sziver Krisztina a FODISZ koordinátora az edzők világnapja alkalmából szólt az edzői munka fontosságáról. Kovács Béla labdarúgó bíró ismertette a szabályokat, majd a sportszerű játékra hívta fel a figyelmet. A megnyitó után közös speciális sportági bemelegítést tartott a Móricz EGYMI új testnevelője Gaál László, aki sikeres labdarúgójátékos volt. A jó hangulatú rendezvényen a következő sorrend alakult ki.

Eredmények:

III-IV. korcsoport

  • Zalakomári Általános Iskola
  • Zöldmező Iskola- Keszthely
  • Móricz Iskola- Lenti
  • Béke Ligeti Iskola- Zalaegerszeg

V. korcsoport

1. Zöldmező Iskola- Keszthely

2. Szivárvány EGYMI - Nagykanizsa

3. Béke Ligeti Iskola- Zalaegerszeg

1.JPG 2.JPG

 

Tánc csoport

1.JPG 10.jpg 2.JPG

3.JPG 4.JPG 5.JPG

6.JPG 7.jpg 8.JPG

9.JPG

 

Zsinórlabda

Zsinórlabda országos döntőn szerepelt a zalaegerszegi Béke Ligeti EGYMI

 

Pécsett rendezték a tanulásban akadályozott diákok számára a Zsinórlabda Diákolimpia Országos Döntőt 2020.03.01-02.án mintegy 150 tanuló – részvételével.

Az ANK Sportcentrumban három pályán zajlottak az izgalmas és magas színvonalú mérkőzések.

A tornagyőzelem Tatabánya és Tata csapata között dőlt el. 

A díjakat Vári Attila, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Sztojkovics  Éva, a Népjóléti és Sport Bizottság elnöke és Toponári Gábor, a FODISZ ügyvezető igazgatója adták át.

A zalaegerszegi csapat a 10. helyen végzett.          

Csapattagok, és felkészítő tanárai:

1.       

Székely Izabella

9.o.

2.       

Balogh Bence

8.o.

3.       

Borda Zoltán

8.o.

4.       

Kovács Noel

8.o.

5.       

Varga Viktória

8.o.

6.       

Ádám Dániel

8.o.

7.       

Czender Rómeó

7.o.

8.       

Boronyák Gergő

6.o.

9.       

Balázs Bálint

6.o.

10.   

Erdélyi Szimonetta

6.o.

11.   

Arnóth József

testnevelő

12.   

Herczeg Ottó

tanár

Forrás:

A közel 1500 (!) fotót tartalmazó album itt tekinthető meg: https://photos.app.goo.gl/u8sYCQYZ5DyXuzwaA

További (FODISZ Iroda által készített) fotók az alább linken:

2019. március 1.:

https://drive.google.com/drive/folders/1SvmB-qk2B5N28fU-v4ANrU2Q6UCfHgnc?usp=sharing

2019. március 2. 

https://drive.google.com/drive/folders/1O4RctCaMWFEZ8vLASrl9PBPuSxtw3DvM?usp=sharing

Kategória: